Tragédiás
A halál mindannyiunkhoz eljön. Ez kiváltképp igaz a következő irományok szereplőire, akik mind egy szálig meg fognak halni mielőtt pontot tehetnénk történetük végére. Megkedvelni őket nem célszerű, figyelembe véve gyors és biztos elmúlásuk tényét, de szomorkodni nincs ok, boldogítson mindenkit a tudat, hogy a végén úgyis mindenki meghal…
#1 – Harold
Harold élete legboldogabb napját élte. Korábban reggel egy jövendőmondóhoz látogatott. A jósnő üveggömböket simogatott, tenyeret olvasott és különböző távol-keleti írásjelekkel feliratozott fiolákból ivott a spirituális határok leküzdése érdekében.
A nő végül átszellemült állapotban kijelentette Haroldnak: „Hosszú, sikeres élete lesz!”.
Ő mosolyogva elköszönt, majd útjára indult. A nő egy kókler volt. Ezt Harold is tudta. Nem ez volt az első, hogy nagymértékű pénzösszeget gombolt le róla ez a szélhámos kurva. De ez volt az utolsó.
A megérzései igaznak bizonyultak, amikor alaposan megfigyelte a jövendőmondó felszerelését. Az üveggömb füst és lámpák segítségével működött, a tenyérolvasás teljes halandzsa, az üvegcsék -ahogy Harold megérezte az egyik titokban eltulajdonított darabon- egyszerű, kommersz alkoholt tartalmazott.
Volt amikor hitt a jövendőmondásban, de kudarcok és be nem-teljesült ígéretek sora végül ráébresztette őt az elégetett bevétele tényére. Harold azonban élete legboldogabb napját élte.
Felesége hasonlóan gondolkozott eltöltött napjairól az utóbbi másfél hónapban.
Pontosabban „volt” felesége, miután egy ártalmatlan délutánon, egy rögtönzött és egyoldalú válást követően, Harold legjobb barátjával -és vagyona jelentős részével- szó nélkül eltűnt az életéből.
Ha lehet hinni a híreszteléseknek, most is épp keresztül szopják és dugják egymást az országon, abból a pénzből amit Harold keresett. Fáradozásiért cserébe csak egy kurta üzenetet kapott a hideg és üres lakása kövére írva, amin az állt: „Bazmeg!”, egy beazonosíthatatlan, különös sötét festékkel.
Sosem volt jó a helyesírása a ribancnak, de Haroldot ez nem zavarta, hiszen ez volt élete legboldogabb napja.
Még az sem tudta letörni a kedvét, ha eszébe jutott az a kereskedő, akinek sürgős tempóban kellett eladnia a régóta a családjában öröklődő ékszereit, miután a felesége nem hagyott neki semmit.
A férfi egy rendkívül jószívű ajánlatot tett érte, Harold úgy vélte még könnyeket is látott legördülni az arcán. Igaz ami igaz, az a pénz biztosította a megélhetését a következő hónapban. Talán még egy hónapot is ki tudott volna húzni vele, ha úgy dönt víz diétára áll át.
Sajnos sosem sikerült megköszönnie a kereskedőnek a kedvességét, mert amikor legközelebb látta, a TV-ben szerepelt, mint egy ősi uralkodócsalád elveszettnek hitt leszármazottja. Ezt persze a birtokában lévő családi ékszerekkel tudta bebizonyítani, amik minden bizonnyal az őseitől származtak.
De Harold kedve felhőtlen volt.
Eszébe jutott a kocsija aminek a lökhárítóját egy ismeretlen sofőr összeroncsolta. Harold mosolygott.
Meglátta főnökét, aki az ő munkáját sajátjaként előadva mászott feljebb a céges ranglétrán. Harold kacagott.
Séta közben, a szomszéd kutyájának piszkába lépett, aki szokásához híven az ő gyepén végezte el a dolgát. Harold nevetésbe kezdett.
Az arca még sajgott a veréstől, amit azután kapott pár bűnözőtől, hogy megmutatta nekik nincs pénz a tárcájában amit maguknak tulajdoníthatnának.
Harold a legboldogabb ember volt a világon, ahogy felnézett az égre és meglátta azt a követ ami megállíthatatlanul közeledett a föld felé, a biztos pusztulást hozva magával.
Harold boldogan csukta be szemét a közelgő apokalipszis fényében, miközben csak arra gondolt „A végén úgyis mindenki meghal, basszátok meg!”
