Maszkok

*** Őszinte ***

A kocsma dugig volt vendégekkel, akik egymást kerülgették az asztalok közt, a teletöltött fakupáikkal. A füst és a dohos bűz szinte kézzel foghatóvá vált a levegőben, ám ez megszokott volt az ilyesfajta alja népek körében, akik ennek az ivónak a törzsvendégei voltak. Mindannyian banditák és rossz életűek voltak, akik egy rossz nézésért képesek lettek volna átmetszeni valaki torkát. A város tekintélyesebb lakói messze elkerülték az egész negyedet, az őrség pedig jobbnak találta nem zavarni őket, amíg el nem kezdik a város többi részén bontani a rendet. Egyszer csak az egyik asztaltól felkiáltott valaki.

„Gerard! Hé! Gyere ide!” Gerard bosszúsan forgatta a szemét, majd hátrafordult a hang irányába.

„Igen Figaro? Mit tehetek?” Hangja mézes-mázos volt, arcáról pedig virított a hamis érdeklődés.

   „Mit keres itt a nagy Gerard? Talán van itt valahol egy védtelen öregasszony, akit ki akarsz zsebelni?” A férfi gúnyos mosolyra húzta a száját. Az asztalnál mellette ülő dagadt férfi heves röhögésbe tört ki társa vicce hallatán.

   „Nem Figaro, egy sokkal nagyobb melóra készülök, de honnét is tudhatnád milyen az, amikor a legnagyobb fogásod egy vak, féllábú koldustól szerezted.” A kövér férfi újra egy elfojtott nevetésbe kezdett, de zavartan sütötte le a szemét amikor észrevette társa szúrós tekintetét.

   „Ne játszadozzunk Gerard! Mindketten tudjuk, hogy egy piti kis bandita vagy!” Gerard arca láthatóan elvörösödött e szavak hallatán.

Egy nagyot nyelt, majd válaszolt:    „Ne alacsonyíts le a te szintedre Figaro! Én, veled ellentétben profi vagyok. Nem lopok olyantól, aki nem érdemli meg és nem veszek el semmit, amit ne tudna nélkülözni a gazdája.”

   „Hát persze, ezt már mind hallottuk.” A kezével körkörös mozdulatot írt le. „Mégis úgy sejtem te állsz a Taffer utcai dolog mögött, hm?”

Gerard összehúzta a szemöldökét, majd monoton hangon így szólt:    „Az nem én voltam!”

*** Profi ***

    Ahogy kimondta ezeket a szavakat, a kocsma ajtaja hatalmas erővel csapódott ki. Gerard hátrafordította a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse az eseményt. Az ajtón egy buggyos rongyokba tekert, sötét alak lépett be, a hátán tömött zsákkal. Ruhái alól csak a feje látszott ki, amit körbeforgatott a kocsmában, végigpásztázva a bennlévőket.

   „Biztos, hogy nem te voltál? Az egyik őr ismerősöm azt mondta kész rémálom volt a hely. Azt mondta, a padlón állt a vér. Még a cipőjébe is beázott. De a hely teljesen ki volt rámolva…” Figaro folytatta a mondandóját, látszólag észre se véve a kocsma újonnan érkezett vendégét.

    Gerard továbbra is az ismeretlen férfit figyelte, ahogy az fürkészve bámulta az iszogató tömeget. Egyszer csak találkozott a tekintete Gerardéval. A férfi pár pillanatig tartotta a szemkontaktust, majd előre fordult és a pult felé indult, aztán leült az egyik székre.

   „…állításuk szerint, észrevette őt a kisfiú. A tettes pedig berezelt és elmetszette szegény gyerek torkát. Fültől-fülig.” Figaro ujjával egy vonalat húzott a nyakán. Meséjét időközben társa felé irányította, aki kerek szemekkel hallgatta a történetet.    „Az apának feltűnt, hogy a gyerek nincs a helyén ezért kutatni kezdett utána. A bejárat mellett találta meg a padlón, a saját vérében. Egy pillanattal később *BAMM*!” Öklével a tenyerébe csapott mondandója kihangsúlyozásaként, amitől a kövér férfi megugrott ijedtében.

Gerard még mindig megbabonázva bámulta a férfit a pultnál ülve.    „…egy nyíl! Egyenesen a bal szemébe. Úgy esett össze, mint egy sózsák. A fia holtestétől egy méterre feküdt ki. Később az anya is felfigyelt az eseményekre. Bezárkózott a hálószobába és elbújt az ágy alá.”

   „És vele mi történt?” Kérdezte a kövér férfi izgatottan.

   „A bandita betörte az ajtót és kardot rántott. A nő nem mert kibújni az ágy alól, ezért többször is beszúrt az ágy alá, és néhányszor az ágyon keresztül is megbökte. Szegény nő a felismerhetetlenségig eltorzult a vágásoktól.”

   „De túlélte?” Kérdezett újra a férfi. Figaro a szemét forgatta.

   „Nem te idióta! Ő is meghalt.” A szavak hallatán, a kövér férfi rémülten tekintett maga elé, az eseményeken gondolkodva. Figaro egy pillanattal később felnézett Gerardra, aki még mindig háttal állt neki.

   „Na Gerard? Biztos hogy nem te voltál?” Gerard most visszafordult és mélyen Figaro szemébe nézett.

   „Mondtam már! Én profi vagyok! Egy profi nem csinál ilyet! Most pedig elnézést!” Gerard sarkon fordult, majd a pult felé vette az irányt.

*** Elokvens ***

    Lassan az egyik székhez lépett, közel az ismeretlen férfihoz. Felmutatta ujját a pultosnak, aki válaszul levett maga mögül egy üveget és a tartalmát kitöltötte egy pohárba Gerard előtt. A tolvaj felkapta a poharát és egy kortyra kiitta az egészet. Ismét felmutatott, mire a pultos újra töltött neki.

    Óvatosan oldalra sandított, a mellette ülő ismeretlen férfira. Látszólag nem zavarta a férfit a kocsmában uralkodó hőség, még mindig több réteg ruha fedte minden porcikáját. A kezén fekete bőrkesztyűt viselt, hátán pedig még mindig ott hevert a dugig tömött zsákja. Egyedül az arca látszódott ki a rongyok rengetege alól, de Gerard úgy vélte ha a feje bármennyire is előrejelzi a teste többi részének állapotát, akkor ez így is van jól.

    Groteszk arca leginkább szürreális festmények alakjaira emlékeztették. Messziről nézve nem szembeötlő a látvány, de közelről látva Gerard kényelmetlenül érezte magát, ahogy a maradandóan mosolyra húzott szájával belekortyolt a kupájába. A férfinek feltűnt Gerard tekintete és felé fordult. Szemei üvegesek voltak és látszólag nem mozogtak külön a fejétől. A tolvaj megkezdte jól bejáratott rutinját.

   „A hosszú munka után a legédesebb a pihenés, nemde?” Kérdezte nyájasan. A férfi csak bámulta őt, Gerard úgy érezte a lelkébe látnak a mozdulatlan szemei. Egy pillanattal később, lassan kinyílt a szája, amitől az egész arca összegyűrődni látszott.

   „A munka soha sem áll meg, de ezzel maga is bizonyára tisztába van.” A hangja mély volt. Mélyebb mint bármi amit Gerard valaha hallott. Úgy tűnt a hangok csak kiszállnak a száján, de a túlvilágról származnak. A tolvaj nem hagyta, hogy ez az apróság kizökkentse a színjátékából, ezért mosolyogva válaszolt.

   „Sosem tudni, hogy mikor adódik újabb alkalom.” Poharát a férfi felé emelte, majd lehúzta a teljes tartalmát.

   „Talán csak nem egy kereskedő?” Fejével a zsákja felé biccentett. A férfi most sem mozdult. Gerard nem tudta levenni szemét a repedezett, sárga arcról.

   „Tulajdonképpen ez az amit teszek, igen. Utazok. Kereskedek.” Ez a hang. Gerard háta megborsódzott.

   „És miben utazik, ha kérdezhetem?” A válaszok előtti csönd egyre hosszabbnak tűnt Gerard számára. Egy kövér izzadságcsepp gördült le a háta közepén.

   „Maszkok. Maszkokat árulok.” Ez a válasz váratlanul érte Gerardot, olyannyira hogy kicsúszott belőle egy kérdés.

   „Maszkokkal kereskedik?” A kereskedő továbbra is csak bámult a merev szemeivel, ezúttal úgy tűnt nem érkezik válasz tőle. Egy pillanattal később, Gerard észrevette, hogy kiesett a szerepéből, ezért megpróbálta visszaterelni a beszélgetést az eredeti irányba.

   „Úgy értem nehéz dolog lehet maszkokkal kereskedni, ha esetleg rosszul menne a szekér, lehet róla szó, hogy megvásároljam a készlete egy részét viszonteladás céljából.” A válasz ezúttal gyorsabban érkezett.

   „Maga mivel foglalkozik?”

Gerard elővette díjnyertes mosolyát és mézes-mázasan így szólt:    „Én is amolyan kereskedőféle lennék. Adok-veszek mindent, amire ráteszem a kezemet.” Ismét nem érkezett válasz. Gerard sebezhetőnek érezte magát.

   „Nos akkor, érdekli az ajánlat?” Kérdezte újra türelmetlenül.

   „Nincs szükség.” A maszkárus hosszú szünetet hagyott, majd folytatta. „A maszkjaim vevőhöz kötöttek.”

Gerard minden áron ki akarta faggatni az árust, ezért újra kérdezett.

   „És hány ember fizet személyre szabott maszkokért? Megéri ez magának?” Gerard nem hitte, hogy ez lehetséges de a kereskedő válasza még az eddigieknél is jobban élettelennek tűnt.

   „Fogalma sincs róla, hogy hány ember visel maszkot.” Az árus benyúlt a ruhája mélyére és egy marék aranyat vett elő. A pultra dobta, majd felkelt és szó nélkül távozott az ajtón.

    Gerard végig figyelte őt, majd mikor eltűnt a szeme elől, ő is felkelt. Megállt a szék mellett, ahol korábban a férfi ült, megemelte a pulton lévő aranykupacot és észrevétlenül eltette egy részét, majd ő is kiviharzott az ajtón.

*** Kecses ***

    Az idő éjféltájt járhatott már és a lámpák pislákoló fénye világította csak meg az utcát. A holdat sűrű fekete füst lepte el, ami a környék folyamatosan üzemelő gyárainak kéményéből ömlött ki. Bizonyos szempontból a kocsma levegője tisztábbnak számított mint ez a gáznemű kátrány ami az egész negyedet körüllengte a hét minden napjában, és a nap minden órájában.

    Kiérve az ajtón, Gerard jobbra, majd balra pillantott, ahol meglátta a kereskedőt sétálni a kikövezett úton. Ki-be járt a lámpák fényéből, egyszer sem nézve maga mögé. Gerard elmosolyodott a könnyű munka gondolatától. Fejére húzta fekete csuklyáját és elindult a férfi után.

    Járása természetesnek hatott, azonban ügyelt arra hogy mindig az árnyékok közelében haladjon, hogy ha a szükség diktálja, bármely pillanatban köddé válhasson egy szempillantás alatt. Lépései úgy hatottak mintha lebegne az utcakövek felett, nesznek még a legkisebb nyomát sem lehetett találni. Bal ingujjában egy rejtett penge lapult, jobb karján pedig egy szerkezet helyezkedett el, amelyet egy mozdulattal számszeríjjá alakíthatott abban az esetben, ha minden más út lehetetlennek látszott.

    Gerard utcáról-utcára követte a kereskedőt, aki monoton módon haladt végig, ügyet sem vetve a többi sétálóra akik idő közben feltűntek. Először egy részeg páros haladt el mellette, egymásba karolva, majd egy járőröző őr is előkerült. Gerard mindkét alkalommal a sötétben várta meg a megfelelő alkalmat útja folytatására.

    Úgy fél óráig sétálhattak így az utcán, mikor egyszer csak az árus megállt egy fogadó bejáratánál. Benyitott az ajtón és eltűnt az épület mélyébe. Gerard ismerte a helyet. Korábban is járt már itt, tudta hogy könnyű dolga lesz a be és kijutás terén. A zárak egyszerű lakattal voltak zárva éjszaka már senki sincs ébren.

    A fogadóval szemben állt egy fa, amire Gerard kecsesen felhúzódzkodott, hogy jobb rálátása legyen az épületre. Pár perccel később az egyik ablakban apró fény gyúlt. Ez volt a jel, amire Gerard várt. Már tudta, hogy hol található a kereskedő szobája. Csak annyi volt a dolga, hogy megvárja mindenki elaludjon.

    Közel egy óra várakozás után elérkezett a várt pillanat. Az utolsó lámpák is kialudtak. Gerard leugrott megfigyelőhelyéről és óvatosan közeledni kezdett a fogadó felé. Előkapta tolvajkulcsát és azonnal neki is kezdett a zár feltörésének. Gerard várakozásai ellenére, a zár nem adta meg magát könnyen. Kissé kellemetlenül kezdte érezni magát és egyre gyakrabban tekintett a háta mögé, attól tartva valaki észreveszi őt, azonban egyszer csak megszólalt a sikert jelentő halk kattanás. Gerard letörölte homlokáról az izzadságcseppeket és benyitott az ajtón.

*** Pacifista ***

    A fogadóban sötét volt. Kissé megváltozott a belseje, mióta Gerard utoljára itt járt, azonban nem volt ideje nézelődni, egyenesen a lépcső felé vette az irányt. Az ódon falépcső minden lépés után hatalmasat reccsent, amitől Gerard inkább hármasával kezdte szedni a fokokat.

    Miután felért az emeletre, lélegzet visszafojtva figyelte hogy valaki észrevette-e bejutását, azonban az épület ropogásán kívül semmit sem hallott. Az emeleti folyosó, a lépcső után egy kanyarba végződött, ami mögött a lakószobák ajtajai voltak találhatóak. Gerard a falhoz simulva közeledett a forduló felé. Mikor elérte a fal végét, óvatosan kidugta a fejét, hogy körülnézhessen.

    Hirtelen egy sötét sziluett úszott el Gerard szeme előtt, csupán egy lépésnyire. Mielőtt még átgondolhatta volna a helyzetét, Gerard kivonta baljában rejlő pengéjét és az árnyékalakba döfte azt.

    Az árny egy elfojtott nyögést adott ki magából, majd elterült a földön. Az ablakon bevilágító holdfény pont rávetült. Az árnyalak egy túlsúlyos, idős férfi volt, éjjeli viseletben. Szeme mereven bámult a mennyezetre, mellkasán egy vörös folt éktelenkedett.

    Gerard nem ismerte a férfit, de minden kétséget kizáróan a fogadó egyik vendége lehetett, aki rossz pillanatot választott a csavargásra. Gerard letörölte a pengéjét a férfi ruháján és tovább folytatta útját a folyosón, immár gyorsabb lépésben.

*** Gerard ***

    Megállt a maszkárus ajtaja előtt és türelmetlenül nekikezdett a zár feltörésének. Nem állt a tervei közt, hogy addig marad míg valaki észre nem veszi a folyosón fekvő holttestet. A zár ismerős kattanással kitárult, Gerard pedig belépett a félhomályba.

    A szobában csend uralkodott. Túlságosan nagy csend. Gerard megmerevedett a gondolattól, hogy az árus talán felkelt a zajra és most csak a pillanatra vár, hogy lecsapjon kifosztójára. Körbepásztázta a termet és a szeme megakadt az ágyon, amin egy testes alak körvonalait vélte felfedezni. A maszkárus az ágyon feküdt, mozdulatlanul.

    Gerard fejében megfordult a lehetőség hogy talán halott, de hamar rájött hogy ez nem az ő problémája és óvatosan a szoba másik felének irányába kezdett osonni.

    Ahogy elhaladt az ágy mellett, majdnem felkiáltott rémületében, ugyanis észrevette ahogy a kereskedő arccal felfelé, nyitott szemmel mered a plafonra. Gerard végképp nem tudta eldönteni, hogy a férfi halott csupán, vagy pedig egy groteszk tréfát űz vele. Ahogy nézte az alakot az ágyon, úgy találta az arca még annál is torzabb volt, mint azt korábbi találkozásuk alkalmával gondolta. Szinte úgy tűnt egy szellő képes lenne lefújni azt az embertelen grimaszt a képéről. Gerard összeszedte magát és újra küldetésére koncentrált.

    Az ágy mellett hevert az árus zsákja. Megfogta a szájánál és lassan kibontotta. Hirtelen az a szörnyű érzés fogta el, mintha több száz szempár irányulna rá. Akaratlanul körbepillantott a szobában. Sehol senki. Az ablakon beszűrődő fény alá vetette a zsákot és újra széttárta.

    Gerard megfagyott a rémülettől. A zsák rémisztő arcokat rejtett magában. Arcokat amiket csak verejtékes rémálmaiban látott ezelőtt, kísértethistóriák alakjait. Emberek arcait, ismerősei, barátai, rokonai arcait találta a zsákban. Egy gyerekét, egy kövér férfiét. Arcok amik beleégtek Gerard lelkébe. A látványtól akaratlanul hátralépett. A zsák eldőlt a földön és eltűnt a sötétségben.

    Gerard hátrafordult és újra meglátta az ágyon fekvő férfi arcát. A rosszalló grimasz rajta nevetett. Valamilyen ismeretlen erő hatására Gerard kinyújtotta kezét az arca felé. Szemei mozdulatlanul meredtek a lelkébe. Gerard rátette ujjait a férfi orcájára. A sárga repedezett bőr gúnyosan a nevét sugdosta. Felemelte kezét és az arc vele együtt felemelkedett. Gerard belenézett az arca mélyén uralkodó sötétségbe. És a sötétségben, Gerard meglátta önmagát.

Vége